Bormustra Gencsapáti 2020.

A Gencsapáti Borbarát Hölgyek programjával indult az év a Művelődési Házban. Ahogy a tavalyi évben, idén is január első szombatjára vártuk a helyi boros gazdákat egy kis kóstolásra, beszélgetésre. Kérésünkre egy-két féle borral készültek a gazdák a találkozóra. A gazdák szavaiból érezhető volt az a sok munka, amit a szőlőművelés ad, de látható volt az is, hogy szívvel-lélekkel végzik a munkát, hogy saját borukat elkészítsék. A borok szépen haladnak, várjuk őket a tavaszi borversenyen.

Köszönjük, hogy jöttek, hogy szívesen jöttek idén is megmutatni, hol tartanak a boraik. Hálásak vagyunk a részvételért a visszatérő és az új gazdáknak egyaránt.