2021. júliusban 1-1 hétre ismét gyerekzsivajjal telt meg a Művelődési Ház. Ekkor tartottuk immár harmadik alkalommal nyári napközis táborunkat. Összesen 80 gyermek táborozott idén is nálunk. A kincskereső jelleggel szeretnénk hagyományt teremteni, de tekintettel arra, hogy a gyermekek akár több éven keresztül is visszajáró táborozóink lesznek, szeretnénk minden évben kicsit megújulni. Így tettük ezt idén is, hiszen egy egészen új tematika szerint dolgoztuk fel Gencsapáti értékeit a gyerekekkel. Kiválasztottunk 4 helyi értéket (Szent Vendel szobor, Szent Rókus kápolna, Ördögkő illetve a Plébániatemplom-ezen belül pedig Szent Erzsébet oltár) és ezekhez kapcsolódó legendákat ismerhettek meg a gyerekek kedves vendégeink tolmácsolásában. Nagyon köszönjük a vendégeinknek, Csordás Csabáné Marikának, Tömő Jánosné Erzsikének, Gergácz Gábornak, Lukács-Farkas Gábornak az élvezetes előadást, a gyerekek és a felnőttek is nagyon élvezték. Majd 4 csapatot alkotva a gyerekekkel jelmezeket, díszleteket készítettünk és egy kis előadást készítettünk, melyet pénteken délelőtt egymásnak a Művelődési Ház világot jelentő deszkáin be is mutattunk. Óriási siker volt, azt hiszem, minden gyermek megjegyezte ezeket a legendákat, történeteket! A két hétben egy-egy előadás erejéig a Szamóca Színház is velünk volt, remek előadást láthattunk, köszönjük nekik is a színvonalas produkciókat! Kirándultunk is, úti céljaink voltak: Szőce – Lápok Háza, Magyarszombatfa, ahol Albert Attila fazekas tartott egy igazán érdekes bemutatót, Őrség-Pityerszer, ahol sajnos a bölények nem akarták megmutatni magukat, de így is remekül sikerült nap volt. Valamint mindkét héten ellátogattunk a szombathelyi Falumúzeumba és a Kalandvárosba. A többi napot a Művelődési Házban és a faluban töltöttük el. Kézműveskedtünk, játszottunk, meglátogattuk Csordás Csabáné Marika néni házi néprajzi gyűjteményét. Köszönjük neki is a kedves vendéglátást. Az éhes pocakok megtöltéséről a Ludwig 2000 Bt gondoskodott, mint minden évben, köszönjük! A táborzáró napokra mindig a Szentkúton tervezünk koncerteket. Az első héten az időjárás megviccelt minket, így a Művelődési Házban került sor Bognár Szilvia- Csintekerintő koncertjére, melyre szeretettel hívtuk és vártuk a település családjait. Meg is telt a nagyterem és egy igazán kedves, nagyon színvonalas, jó hangulatú koncertnek lehettek részesei, akik eljöttek. Második héten sikerült a Szentkúton megvalósítani a táborzárást. Először kipróbálhatták, hogy egy gencsi legénynek milyen próbákat kell kiállni, ha a Gencsapáti Legénycéh avatott tagja szeretne lenni, majd a Boglya Népzenei Együttes közreműködésében ismerkedtek a gyerekek a népzenével, hangszerekkel, és népi játékokkal. A tábor fénypontja mindkét héten, mikor a gyermekek megkapták a „kincset” mely ebben az évben egy igazi aranyérem volt!
És természetesen a legnagyobb köszönet a segítő csapatunknak jár, akik lelkes, odaadó munkája nélkül nem tudtuk volna idén sem megvalósítani a tábort. A tábor ismét sok családnak biztosított lehetőséget gyermekeik nyári felügyeletének megoldásában.
Reméljük, jövőre ismét együtt keressük a kincset Gencsapátiban!