Szeptember 17-18-án került megrendezésre a 6. Vincze Ferenc szólótáncverseny és a Gencsi Söprű Regionális Néptánc Fesztivál, mely igazi csemege volt a néptánc, népi kultúra iránt érdeklődőknek. Pénteken a Művelődési Házban a Vincze Feri bácsiról elnevezett szólótánc verseny résztvevői voltak a főszereplők. Kicsik és nagyok összesen 5 korcsoportban mutatkoztak be a szakmai zsűri és a szépszámú közönség előtt. A versenyzőknek a talpalávalót a Boglya Népzenei Együttes húzta. A szólótánc verseny célja vasi tánckincsünk megőrzése, saját táncos anyanyelvünk minél szélesebb körben való megismertetése. Öröm volt látni, hogy már a legkisebbek is milyen szépen beszélik ezt a nyelvet, mennyire sokan táncolják szívükből táncainkat, igazi örömünnepe volt ez a vasi néptánc hagyománynak. Amíg a zsűri értékelt és döntést hozott a legkisebbek a Julcsi meséi előadást tekinthették meg. A díjkiosztó után pedig táncház következett a Boglyával. A kategóriák legjobbjait a zsűri gyöngy illetve söprű díjjal jutalmazta, a legjobbak pedig elnyerték a Vincze Ferenc díjat.
Szombaton, a sportpályán felállított rendezvénysátorban tekinthették meg az érdeklődők a
Gencsi Söprű Regionális Néptánc fesztivált. 15 csoport, illetve a Vincze Ferenc szólótáncversenyen díjazott szólistái is bemutatkoztak a szépszámú közönség és a szakmai zsűri előtt. Sztanó Hédi a zsűri elnöke már nem először járt nálunk, ahogy a többi kedves zsűritag sem – Busai Zsuzsanna, Busai Norbert és Hahn-Kakas István is visszatérő vendégek nálunk. A fesztivál legfontosabb célja a találkozás, örömtánc, felszabadult együttlét a nehéz vírushelyzet után. Nagy örömünkre györgyfalvi barátaink is eleget tettek meghívásunknak, és bemutatták szép hagyományaikat. Az együttesek bemutatkozása után Laposa Julcsi és a Zala zenekar, majd a Kanizsa csillagai koncertjeivel zárult a néptáncos hétvége.