Csoóri Sándor Alap támogatás segítségével megvalósuló programok – Zsivány Zenekar

A Zsivány Zenekar szakmai munkáját segítette az elmúlt időszakban is a Csoóri Sándor Alap támogatásából befolyt összeg. Nagyon köszönjük a támogatást, ez nagyban hozzájárul a színvonalas működéshez, fennmaradáshoz, szakmai munkához.

A 2022. év őszi (Szüreti mulatság Gencsapáti) , téli (Gencsapáti Nemzetközi Betlehemes találkozó), valamint 2023. farsangján a gencsapáti „Hagyományőrző disznóölés” elnevezésű kulturális esemény) a Májusfa kitáncolás és nyári kulturális rendezvények keretében mutattuk és mutatjuk be.
Az együttes határozott célja szintén, hogy a „Paradicsom közepében” című produkciót, amely az előző támogatási időszakban került kiadásra, Adventben, templomi koncerteken adja elő. Tavaly is terveztük, de sajnos nem sikerült a pandémia miatt a sorozat megvalósítása. Az idei évben a Gencsapáti Nemzetközi Betlehemes Találkozón mutathattuk be.
Támogatás az alábbi kiadásokra kerül felhasználásra terveink szerint: Heti rendszeres próbáinkon valósul meg szakmai felkészülés az előadásokra, érték közvetítésre, új anyagok tanulására. Előadók, oktatók tiszteletdíjára használtuk fel idén a pályázaton nyert összeget, azaz 600 000 Ft-ot.
Ebben a támogatási időszakban mindenképp a műhelymunka, a koncertekre, bemutatkozásokra való felkészülés és a repertoár bővítése volt a legfontosabb szakmai cél.

Fotódokumentáció Zsivány zenekar